2013.06.10.
17:17

Írta: amaranta

Főztem: Indiai csirkeleves

Egy vasárnap délután valami olyan levesre vágytam, ami hasonlít a LEVES-ben kapható mindenféle nemzetiségű - szerintem fantázia - levesekhez. Mivel az indiai a kedvencem, így ilyet keresgéltem az interneten, ez lett az alapja az én levesemnek. Azt tudni kell, hogy én sosem követem a recepteket. Inkább csak irányadó ötletként kezelem őket. Főzni érzéssel kell! :)

Így készül:

50 dkg csirke - a csirkét fűszerekkel, olajon meg kell sütni: kurkuma, fokhagyma, friss gyömbér, só bors, esetleg egy ki előre elkészített currypor

3 maréknyi lencsét és 2-3 db közepes burgonyát meg kell főzni, majd összeturmixolni botmixerrel. Minél többet teszünk bele ezekből a hozzávalókból, annál sűrűbb lesz a  levesünk.

Ezt a lencse-burgonya keveréket enyhén sózni kell. Ebbe tettem még sárgarépát és apróra vágott újhagymát, de ízlés és kedv szerint kerülhet bele más is.

Ezt behabartam 2 dl tejszínnel, és a végén megszórtam petrezselyemmel, de a frissen vágott zöld koriander is finom lehet hozzá.

IMG_20130526_151040_1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: leves indiai csirkeleves

2013.06.02.
11:44

Írta: amaranta

Vasárnap

funny_vintage_photos_34_1370166222.jpg_467x700

Szólj hozzá!

Címkék: vintage vasárnap sunday

2013.05.03.
10:18

Írta: amaranta

Nesze neked te hétköznap!

women-boxing-1_1367569055.jpg_500x344

Ejött a hétvége!

Szólj hozzá!

2013.04.26.
10:20

Írta: amaranta

Üdvöz légy péntek!

936890_537275172978283_613732863_n_1366964373.jpg_960x688

Szólj hozzá!

Címkék: péntek fénykép chaplin

2013.04.19.
14:00

Írta: amaranta

Saját munkáim 4.

hibrid4_gyorosi_zs_1366372772.jpg_446x640

A Paradicsommadár.

Szólj hozzá!

Címkék: hibrid saját grafika paradicsommadár

2013.04.17.
15:55

Írta: amaranta

Saját munkáim 3.

hibrid3_gyorosi_zs_1366206903.jpg_446x640

A lándzsás útifű és a vadszőlő

Szólj hozzá!

Címkék: saját grafika vadszőlő lándzsás útifű

2013.04.16.
15:12

Írta: amaranta

Saját munkáim 2.

hibrid2_gyorosi_zs_1366117887.jpg_442x640

A Papagájvirág.

Szólj hozzá!

Címkék: hibrid grafika iskola papagájvirág

2013.04.16.
15:10

Írta: amaranta

Saját munkáim 1.

hibrid1_gyorosi_zs_1366117822.jpg_445x640

Iskolai feladat.Képzeletbeli hibrid lényekről szóló kiadvány alkotása képpel és szöveggel.

Szólj hozzá!

Címkék: hibrid grafika iskola

2013.03.28.
15:56

Írta: amaranta

Jó nézni

Ez kedves kis animáció már nem mai darab, de az egyik kedvencem. A figurák, a zene, a textúrák. Egyszerűen megnyugtató.

A produkciót a Passion Pictures jegyzi, ők egy független európai produkciós cég. A Passon Pictures jegyzi az 1999-es Oscar díjas dokumentumfilmet, a One day in September-t, ami az 1972-es nyári olimpiai játékokon történt túszdrámáról szól. De ők készítették a Gorillaz ikonikus rajzfilm videoklippjeit, és a Coldplay Trouble című számához is ők készítettek videót.

Szólj hozzá!

Címkék: animáció Coldplay Gorillaz

2013.03.01.
10:07

Írta: amaranta

Péntek!

Egy nagyon helyes és szívhez szóló animáció. Vesszen a munka, a felnőttlét, éljen a szabadság és a gyermeki én! Menjetek ki játszani!

Szólj hozzá!

Címkék: animáció work vimeo

2013.02.26.
09:54

Írta: amaranta

Mindenki menjen külföldre...

Tél, buszmegálló, néni, gurulós szatyor, hajléktalanok.

Odadöcög hozzám a néni, és rákezd:
-Látja, ezek a hajléktalanok! Van nekik hely, ahol melegedhetnek, és mégis itt vannak az utcán! A szomszéd lány is azt mondta, hogy átlapozza ezt a helyi lapot, de az egy szenny! Hát mit képzel ez, ő is itt él?! Akkor, ő is itt él a mocsokban! Hát menjen ki akkor külföldre, oszt' ott forgassa a picsáját!

Majd szatyrával tovagurul...

Szólj hozzá!

Címkék: utcán Budapest

2013.02.25.
09:56

Írta: amaranta

Hipszter készlet kezdőknek

Akik bele akarnak vágni a hipster életbe, azoknak nem árt a horvát designer Mihael Miklosic kezdő csomagját beszerezni. A csomag tartalmaz egy flanelinget, egy vastag keretes szemüveget, egy válogatáskazettát, egy polaroid kamerát, bajszokat és használati utasítást (a biztonság kedvéért).

 A teljes csomagot részleteiben itt ismerhetitek meg.

 

2 komment

Címkék: hipster kit Mihael Miklosic

2013.02.21.
10:40

Írta: amaranta

Minden napra egy darabka múlt

Egy olyan oldalt találtam, ami a hozzám hasonló múlt-rajongóknak valóságos kincsesbánya... 

Régi fotósorozatok nézegethetünk végig az oldalon a fekete fehér képektől kezdve, a színes fotózás hajnalán keresztül a különleges képsorozatokig.El lehet benne merülni néhány órára...

Csak egy kis ízelítő.

Dokkmunkások New Yorkban 1912-ből.

Ukrán hölgyek a strandon.

Kislányok és babáik 1920-ból.

Innen tudtam meg, hogy a Mr. T. ölében ülő hölgy, Nancy Reagan.

A csodás Margaret Morris, angol táncosnő.

És még sokan mások. Jó böngészést: http://www.vintag.es

Szólj hozzá!

Címkék: vintage old photo fénykép régi fénykép

2013.02.20.
13:24

Írta: amaranta

Kijárat az ajándékbolton keresztül

Egy kis korabeli street art történelem, a múló alkotások "örökbe foglalása" a film által.

A történet nem igazán Banksy-ről szól, mint azt sokan hiszik, hanem inkább Mr. Brainwash születéséről, és többek szerint talán túl hirtelen tündökléséről. Az elkészítéséban viszont valóban részt vett, sőt kamera elé állt Banksy, aki ugyan az arcát nem vállalta.

Mr. Brainwash, azaz Thierry Guetta éveken keresztül követte,és vette fel kamerájával a ma is ismert, híres street art művészeket, például unokatestvérét Space Invadert, Shepard Faieryt vagy Banksy-t. A több száz órányi anyag első vágott verziója után, ami modjuk úgy, hogy érdekes művészi koncepción alapszik, Banksy azt javasolta Thierry-nek, inkább vágjon bele valami másba, alkosson valamit. Thierry ezt komolyan vette. Elszánt és lelkes volt, így alakult át Mr. Brainwash-á. Szervezett egy monumentális kiállítást, amivel túl akart tenni mindenkin, akit a filmezés évei alatt megismert, még Banksy-n is, akinek alkotásait szerte a világon rengetegen ismerik, és kedvelik. Mr. Brainwash azóta Madonnának is tervezett már albumborítót.

Ezt:

Íme, itt a film, ami a 2010-es Sundance fesztiválon debütált.

Szólj hozzá!

Címkék: the exit trough Banksy Mr. Brainwash Kijárat az ajándékbolton keresztül giftshop

2011.01.10.
10:17

Írta: amaranta

(vala)ki mondja meg?

 

kiküldöm a világba az újabb kérdést, mely a fejemet feszíti.

hogy van az kérem, hogy mindenki jobban tudja nálam, hogy hozzám ki való, és kivel lehetnék én boldog? de azt már rám hagyják, hogy találjak valakit? ha olyan okosak, ha olyan jól tudják, ne csak a szájuk járjon, hanem penderítsék elém az embert, akit nekem termtett a sors, vagy hagyjanak békén. ugyan honnan a bánatból is tudhatná bárki, hogy a másik párkapcsolata valójában milyen, és hogy mi vagy ki kell neki?

ha valaki nem úgy csinálja, ahogy én csinálom/nám, akkor az már nem jó?! nem hinném. bár sok időbe tellett míg rájöttem, hogy nem szólhatok bele mások életébe. legfőképpen abba ne, hogy kit szeressen, kivel kösse össze az életét. még akkor is, ha tudom, hogy az rossz neki. előbb utóbb rájön. de magától kell rájönnie. addig meg boldog abban, amiben van, vagy feltehetőleg mások segítsége nélkül is érzi, netán tudja, hogy mi a jó neki. másrészről, aki ilyenekkel foglalkozik, az inkább tekintsen bele a saját kapcsolataiba, és ne máséival foglalkozzon.

azonban nem tudom eldönteni, hogy ez esetben mely megítélés alá esik egy barát. mennyivel ismerne ő jobban engem, az életemet, szükségleteimet, mint én magam? meddig mehet el, mennyivel lát jobban? hiszen ő is csak egy másik ember, akire a fenti eszmefuttatás is vonatkozik.

nos, hol a határ?

 

Szólj hozzá!

2010.10.20.
20:16

Írta: amaranta

idéz(g)et

mégpedig J. D. Salingertől. Mert nem egyedül a Zabhegyező létezik.

 

"Waltnak az volt a teóriája, hogy a vallásos élet és a vele járó összes szenvedés tulajdonképpen Isten büntetése azokon, akik szemére merészelik vetni, miszerint rossz világot teremtett."

Franny és Zooey

Szólj hozzá!

2010.10.18.
13:30

Írta: amaranta

megvilágosodás?

onnan tudom, hogy öregszem, hogy kezd türelmem lenni a tanításhoz. már képes vagyok gondolnia jövőre is, ahol megláthatom, élvezhetem a munkám gyümölcsét, az embert, akinek odaadtam a törődést. pedig útálok tanítani.

Szólj hozzá!

Címkék: okosság türelem tanít

2010.10.02.
18:53

Írta: amaranta

Olvasson fel egy verset, Babits Úr!

Műelemzéskor rengeteget törtük a fejünket az iskolában azon, hogy vajon mire gondolhatott a szerző, hogyan érthette azt a sort, mi volt a szándéka? Már ha valakinek volt egy olyan tanára, aki kíváncsi volt diákjainak gondolataira. Az általános- és középiskolában bevett gyakorlatot, vagy rossz szokást később elhagyjuk, vagy megpróbálják kinevelni belőlünk. Hiszen honnan is tudhatnánk mire gondolt a szerző? Talán a ma élő elemzők közül ismerte valaki Csokonait? Vagy nap, mint nap beszélgetett Petőfivel? A különleges nyelvi bravúrokat alkalmazó költőknél ez még nehezebb. Elég egy máshogyan hangsúlyozott sor, és már teljesen más jelentést hordoz az egész költemény. A vers olvasás és értelmezés amúgy is egy szubjektív élmény, leginkább a befogadótól függ, miként értelmezi. Mégis, a legközelebb úgy kerülhetünk a válaszhoz, ha a szerző saját előadásában hallgatjuk meg szerzeményét.

A kortárs szerzőknél még könnyű a képlet. Szervezzünk felolvasást, vagy menjünk el egyre. Bár ha rákeresünk az interneten, alig találunk havonta egy- egy ilyen eseményt. A 20. század forduló környékén persze egyszerűbb volt ilyen rendezvényt találni. Hiszen a városi polgárok társasági életének egyik alapkövét alkották az irodalmi felolvasóestek. Gondoljunk csak a híres szalonokra, az íróktól és költőktől hemzsegő kávéházakra, a pezsgő szellemi életre. A hangrögzítés megjelenésével és fejlődésével valamelyest könnyebb a helyzetünk. Néhol egy-két gyöngyszemre is rálelhetünk. Itt van például Babits Mihály, amint az Esti kérdés című versét olvassa fel. Aki pedig többre kíváncsi, látogasson el a www.pimmedia.hu című oldalra.

https://www.youtube.com/watch?v=tsS458gIxKo


Ugyanez a helyzet áll fenn, amikor egy zeneszerző a saját művét játssza el. Minden előadónak, minden karmesternek saját elképzelése van arról, hogyan kell megszólalnia az adott műnek. Így természetesen már egy sajátos interpretációban hallhatjuk a darabot. Őszintén. Nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy például Debussy maga hogyan képzelte el egyik legismertebb művét, a Holdfény szonátát? Ha jól ismerik a darabot, illetve fel tudják idézni azt, hogy különböző előadók hogyan játsszák el, akkor felfigyelhetnek arra, hogy ezt a melankólikusan sokszor már andalgósan lassú ütemben játszott zeneművet Debussy több helyen sokkal tempósabban képzelte el. Az általa előadott verzió hangfelvételén a darab hossza 3 perc, 41 másodperc, míg a mai előadásokban 5 percnél rövidebb verziót nem nagyon találunk.

https://www.youtube.com/watch?v=JlGCfhSw9xc&feature=player_embedded

 

Szólj hozzá!

Címkék: írók művek zeneszerzők

2010.08.08.
17:11

Írta: amaranta

Szkeptikusok, gyülekezzetek!

Az ember nyilván szeretne a jövőbe látni, és tudni, hogy a sorsa jól alakul. Erre találták ki az okos és élelmes emberek a horoszkóp rovatot. A nyári időszakban a napi horoszkópok mellett elszaporodnak a mindenféle jóslatok, és személyiségelemzések. Előre is elnézést kérek a szakma komoly, szakavatott művelőitől. Igen, tudom, hogy vannak olyanok, akik akár négy évig tanulják az asztrológus szakmát, de lehet levelező tanfolyamon is csillagjóslást is tanulni.

Szinte kimeríthetetlen mennyiségű horoszkópból tudhatja meg az ember, hogy milyen az ágyban. A hölgyek például végre kideríthetik a nagy igazságot. Ugyanis csillagjegy alapján lehull a lepel arról, hogy a férfiak milyenek orális szex közben. De rájöhet az ember milyen a párkapcsolatában, ha eddig nem tudta volna… és a keresésnek is vége, mert a csillagok útmutatása alapján hipp-hopp rálelhet ideális társára. Fény derül rá, hogyan viszonyuljunk a pénzhez, és a pénz hogyan viszonyul hozzánk. Aztán megtudhatjuk, milyen barátok vagyunk, mennyire vagyunk érzékenyek, mitől félünk, milyen feleségek/férjek leszünk, mennyire vagyunk hűségesek. Kiderül, hogy milyen autó, fa, virág stb. illik a csillagjegyünkhöz. Aztán ott van a mindenféle misztikus népek végtelenül rejtélyes horoszkópja: kelta, indiai, azték, kínai, amely mindenféle régen vágyott tulajdonsággal ruház fel. Akinek még nem elég a saját sorsa, az a sztárok és híres emberek életébe is belekontárkodhat nyugodt szívvel.

De az interneten található napi horoszkópok szerkesztői jól feladták a leckét minden napra. Ha hihetünk a mai jóslatoknak, akkor kerülnöm kell a magányt, délelőtt nem szabad túlköltekeznem, délután kapni fogok egy kedves bókot, megbántottam valakit, és nem is vettem észre, úgyhogy le kéne lassítanom, mert őrült módjára száguldok, fizikailag regenerálódni fogok, elsimulnak érzelmi problémáim. Ezen kívül koncentrálóképességem javulni fog, értékes tulajdonságaim a felszínre törnek, egyre inkább vonzódom a művészetekhez, és lehet, hogy nem sikerülnek a dolgaim, de még sem szabad feladnom! Továbbá a csillagok azt akarják, hogy ma legyek egoista, foglalkozzak a saját akaratommal és vágyaimmal, mintha más nem létezne a földön. Ezután pedig belefeledkezhetek a telefonálgatásba a mai délután, de semmi baj, mert jó kedvem lesz tőle.

Ezek után egy kicsit nehéz nem szkeptikusnak lenni ezekkel a jóslatokkal kapcsolatban. Inkább szórakoztató műfaj felé hajlik, amit a napi sajtóban olvashatunk, mint tudományosan megalapozott sorselemzés felé. Egyébként is hogyan lehet egy ember sorsát előre megmondani? Alapvető személyiségjegyek meghatározásában talán van némi igazság, de annyi ember, és annyi lehetőség van, míg csillagjegyből mindössze 12.

 

Szólj hozzá!

2010.08.07.
21:43

Írta: amaranta

a közlekedés ellenségei

új fajt fedeztem fel

a városban járva-kelve arra lettem figyelmes, hogy mennyi tényező van, ami akadályozza az embert a közlekedésben. kb. úgy, ahogyan az uszodában a gyorsúszó-sávban a nagymamák, akik 10 perc alatt úszank végig egy hosszt, közben gondosan megrugdosva minden normálisan úszni vágyót. vagy elég csak bármely vásárcsarnokban eszméletlen sürgős dolgait intéző nyugdíjasra utalnom.

a lagújabb "faj" akik akadályt jelentenek a gördülékeny közlekedésben, a gyalog járó kigyúrt férfiak. széles a válluk és a törzsük is, karjuk pedig izmos. ennek köszönhetően nem tudnak a karjaikat a testük mellett tartva közlekedni, hanem folytonosan kaszálva mennek. ezért képtelenség őket megelőzni. épp egy kis hely volna, ahol még elférek, de a karok ottvannak, és kilengenek. megelőzhetetlenek...

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés új izomagy faj

2010.06.15.
19:10

Írta: amaranta

korszakváltás

új bejegyzés egy új korszak kezdetén. a változások korát élem. fasza, jól viselem őket. nyugdíjba vonultam némiképp lenyugodott életformám lett. nem döntöttem el végleg, hogy ez 100%-ban, vagy 80-20%-ban tetszik. ingadozom. persze néha sikerül egy-egy görbe estét belegörbíteni az időbe. de már sokkal kevesebbet. legutóbb péntek. férfimulatság a srácokkal. egy átlagos, jó este a barátokkal. érkezés, reggeli negyed öt. másnap cirka 13 órás családi mulatság.

ezen felül betöltöttem egy olyan kort, ami már nem tetszik annyira. befejezem az egyetemet. plusz új munkát keresek. vége a tinglitangli korszaknak... hosszú ideje gondolkodtam rajta,h váltani kell, de olyan nehéz volt munkát találni. hétfőn megkaptam a kezdő lökést, és láss csodát, felszabadultam! azóta, hogy ott voltam a kreatív írásnak még csak a kedve is aggasztóan ritkán látogatott meg. most ez is megtört. van kedvem írni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: változás új korszakváltás

2010.04.03.
19:33

Írta: amaranta

love in the time of...

Valamelyik nap megnéztem Marquez egyik könyve alapján készült filmet: Szerelem a kolera idején. Jó, persze tudom, hogy olyan kommersz egy téma, milliószor körüljárva, de elkezdett foglalkoztatni ez a szerelem-ábrázolás dolog. Vagyis amikor ezt a filmet néztem, megfogott valami. Ahogyan a főhős szenvedni tudott, mert odaadta a levelét a szeretett nőnek, és várta a válszt. Ma már nem divat "belebetegedni" a szerelembe, (pedig milyen szép is volna).  Talán függ a kontinenstől, az időtől, Európában talán még a kortól is. Dél- Amerikában, lásd a sorozatok érzelmektől túlfűtött hevességét, ez belefér. Pár száz évvel ezelőtt még még Európa is bevállalt egy kis ájuldozást, bár már akkor is prűdek voltak az emberek. Nem is beszélve arról, hogy aki "öreg" az nem lehet már szerelmes. Persze most még nem érdekel melyik öreg szerelmes és melyik nem. Majd ha én is egyszer...de leginkább soha.

Mindenesetre ez a szereplő anyja ölében lázasan fekve is csak azt a tanácsot kapta, hogy "Szenvedd ki magad, fiam!" Mellesleg nagyon imponáló dolog, ha valakiért így tudnak szenvedni. Persze felmerül a kérdés, hogy milyen férfi az ilyen?! Uraim, nem kell aggódni, az ilyen férfiról mi nők azt tartjuk, hogy szenvedélyes. Fantáziánkban úgy él, hogy ha majd eleget szenvedett értünk, megkapja a jutalmát. Ezek után ez a hevület nem múlik el, hanem átalakul valami veszélyesen szenvedélyes és vad érzelemkifejezésbe, azaz amint kettesben maradunk emberünkkel, ő a falhoz taszít és olyan élményekben részesít, hogy hirtelen azt sem tudjuk, hol vannak testünk határai...

Nem szégyen tehát, ha egy férfi meg tudja mutatni, hogy mi van belül. Persze ilyennel még nem találkoztam.Pontosabban ilyen hetero férfivel még nem találkoztam. Tanácsokat pedig nem szeretnék adni egy nőnek sem, mert szerintem mi tudunk szenvedni, tudjuk magunkat sajnálni. Ki nyilvánosan, ki magányosan.

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem átkozott gyötrelem

2010.03.31.
17:27

Írta: amaranta

megemlékezés

vannak dolgok, amikre nem szívesen emlékszünk vissza, viszont vannak olyanok, akiket nem szabad elfelejtenünk. ma volt az egyik barátunk temetése. több rokonom is meghalt már, volt olyan, hogy egy hónapban három temetésre kellett elmennem. ma nem mentem el. egész nap dolgoztam, de talán nem is baj. ez egészen más. a halál még sosem volt ilyen módon és ennyire közeli. egy idős ember halála ugyan olyan szomorú, de ez más, mert ő egyidős volt velünk. nehéz kezelni. ő nem fogja megélni mindazt, ami nekünk még ha most olyan távolinak tűnik is, egyszer majd megadatik. nem beszéltünk minden nap, nem voltunk olyan közeli barátok. mégis nehéz megbírkózni a gondolattal, hogy nincs már. ráadásul fájdalmat okoz hozzám közel álló embereknek, a barátaimnak is.

ő az, akit nem szabad elfelejtenünk. mivel nem tudtam ott lenni, hogy elbúcsúzzak, így emlékezem meg róla.

A szomszéd szoba

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint na, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

Henry Scott

Szólj hozzá!

Címkék: búcsú emlék

2010.03.27.
19:25

Írta: amaranta

az első észosztás

vannak listáim, mint idegesítő szavak, vagy az álművész alternatívok ismertetőjegyei. az utóbbi a kedvencem. egyre többen vannak ugyanis az olyanok, akik azt hiszik, ha megpróbálnak úgy viselkedni, vagy sokat beszélni róla, akkor művészek lesznek, de minimum alternatívok. vagyis olyanok, akik a társadalom egy olyan rétegének vallják magukat, akik a magaskultúrát képviselik, vagy ismerik. ők, akik ahelyett, hogy akkor otthon maradnának olvasni, elmennek fitogtatni a felületes műveltségüket, mondjuk a Gödörbe. ismertetőjegyeik:

kerékpár. "teljesen mindegy, hogy milyen az idő, ha kell, eltolom amíg bírom, mert a két kerekem nélkül egy lépést vagy "tekerést" sem teszek." olyan ez, mint egy divatos napszemüveg. összeköt. és egy bizonyos státuszt biztosít a budapesti undreground legmélyebb berkeiben. drótszamárra, értelmiségi ifjúság!

a kutya. ha a bicaj volt a divatos napszemüveg, akkor a kutya az öltözék koronája, a hamis gucci táska. tehát ha van otthon blöki, semmiképp se hagyjuk otthon, ha mulatni megyünk. azt a jelenetet szeretném látni, amikor valaki megosztja a sörét a kutyájával, mint a filmeken a gyerkek a fagyit. majd a részeg kutya pedig botrányt csap a koncert alatt, mondjuk elszalad a dobos utolsó ütőjével.

ezen kívül, ha este kimozdulunk, vegyünk fel még sálat is, amit egész este ne vegyünk le! csapjunk a hónunk alá egy könyvet,amit a legabszurdabb és legalkalmatlanabb helyen olvasgassunk, akár koncert közben is. a nyakunkba egy fényképezőgépet, a fejünkbe meg csapjunk be egy sinatráéhoz hasonló kalapot.

ezen felül tanuljuk be jó előre az akár életükben először közönség elé lépő zenekar dalszövegeit, hogy majd zsebre tett kézzel tudjunk állni egyedül az első sorban, hogy jobbrabalra dűlöngélve egyedül mi énekelhessük a szöveget az énekessel. ez jó lesz arra is,hogy szükség esetén még súgni is tudjunk a fellépőknek, ha ők már teljesen készen vannak.

megjegyzem, mielőtt még valaki túlságosan sértőnek találná kritikámat, ahogyan a bölcsek mondják, tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge ne vegye magára, mások viszont öltözzenek fel jó melegen, mert két keréken ilyenkor jó hideg a menetszél.

Szólj hozzá!

Címkék: kutya kerékpár sznob kalap

2010.03.27.
19:16

Írta: amaranta

bevezető

éljen, éljen! hosszas név-találgatás után sikerült megalkotnom a blogomat. nem gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyenem, de rájöttem, hogy rossz a mamóriám. ha valaki megkérdezné, mit csináltam mondjuk két hete csütörtökön, csak azt tudnám mondani, hogy nem tudom. nem emlékszem. siralmas. ezért döntöttem úgy, hogy elkezdek blogot vezetni, amelyben dokumentálom életünket. azt, hogy mi történik az otthonunkban, ahol négy állandó és x számú ideiglenes bentlakó éli napjait. meg természetesen azért is, hogy osszam az igét, az enyémet. még mielőtt elfelejteném azt is.

Szólj hozzá!

Címkék: blog bevezető első emlékeztető

süti beállítások módosítása