kiküldöm a világba az újabb kérdést, mely a fejemet feszíti.
hogy van az kérem, hogy mindenki jobban tudja nálam, hogy hozzám ki való, és kivel lehetnék én boldog? de azt már rám hagyják, hogy találjak valakit? ha olyan okosak, ha olyan jól tudják, ne csak a szájuk járjon, hanem penderítsék elém az embert, akit nekem termtett a sors, vagy hagyjanak békén. ugyan honnan a bánatból is tudhatná bárki, hogy a másik párkapcsolata valójában milyen, és hogy mi vagy ki kell neki?
ha valaki nem úgy csinálja, ahogy én csinálom/nám, akkor az már nem jó?! nem hinném. bár sok időbe tellett míg rájöttem, hogy nem szólhatok bele mások életébe. legfőképpen abba ne, hogy kit szeressen, kivel kösse össze az életét. még akkor is, ha tudom, hogy az rossz neki. előbb utóbb rájön. de magától kell rájönnie. addig meg boldog abban, amiben van, vagy feltehetőleg mások segítsége nélkül is érzi, netán tudja, hogy mi a jó neki. másrészről, aki ilyenekkel foglalkozik, az inkább tekintsen bele a saját kapcsolataiba, és ne máséival foglalkozzon.
azonban nem tudom eldönteni, hogy ez esetben mely megítélés alá esik egy barát. mennyivel ismerne ő jobban engem, az életemet, szükségleteimet, mint én magam? meddig mehet el, mennyivel lát jobban? hiszen ő is csak egy másik ember, akire a fenti eszmefuttatás is vonatkozik.
nos, hol a határ?
